130 éve, 1882. október 22-én halt meg Arany János, a magyar elbeszélő költészet legkiemelkedőbb művelője. Neve harminc éves korában a Kisfaludy Társaság 1847-ben meghirdetett pályázatára beküldött Toldival vált egy csapásra ismerté az országban. A siker meghozta számára Petőfi barátságát, aki fiának is a keresztapja lett. Petőfi később verset is írt a gyermeknek, Arany Lacinak címmel.
Az 1848-as forradalom idején önkéntes nemzetőrszolgálatot teljesítő Arany azonban Petőfivel ellentétben politikailag nem lépett különösebben előtérbe. Az összeomlást mégis mély lelki válságként élte meg, amit a szeretett barát, Petőfi halálhíre csak tetézett. Ezért a világosi fegyverletétel után a háttérbe húzódva figyelte az eseményeket, vidéki gimnáziumi tanárként működött, és többéves hallgatásba burkolózott.
A vidéki visszavonultságból egy évtized elteltével költözött csak vissza Pestre. Ekkor a reformkor irodalmi életét meghatározó Kisfaludy Társaság igazgatója, majd a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára lett. Arany János különösen az érzékeny lelkivilágát tükröző balladáival volt képes megérinteni az olvasókat. Ennek az érzékenységnek a jele, hogy egy újabb családi tragédia hatására a költő ismét több mint egy évtizedre elhallgatott benne. Amikor leányának váratlan halálakor verset kezdett írni az emlékezetére, a negyedik sor után már megakadt, és ezt írta füzetébe a folytatás helyett: „Nagyon fáj! Nem megy!” – s eztán még tíz évig valóban nem ment…
Élete utolsó szakaszában sokat betegeskedett, szervezete legyengült. Végül a Petőfi-szobor 1882. október 15-i avatásán megfázott és tüdőgyulladást kapott. Ettől kezdve állapota napról napra romlott, majd október 22-én a Magyar Tudományos Akadémia palotájában, 66 éves korában, karosszékében ülve érte a halál.
Arany János korának igazi klasszikus aranypénze volt az Osztrák-Magyar Monarchia 4 florinos, azaz 4 forintos érméje.
